sörösüveg balladája

Padon hagyott, 

félig megivott

sörösüveg magánya

száll az éj alá ma.

Csak ő tudja milyen várni,

álmos szemű pirkadatkor

sétálni a foltos utakon át,

csak ő tudja milyen hinni,

tán ma sem kell majd

lelke poharából 

bánatot inni. 

S ha fohásza

süket fülekre talál

az érzés utolsó cseppje

majd a kihűlt padot mossa

s egy szempillantás alatt

szoborként hull rá

a szürke betonra.

Üres a test, és üres a lélek

halkan kong az üveg is,

senki se tudja mért nem

lesz szemét ő maga is.

légüres tér

Légüres tér, kattan a zár,

lelkem párkányán

kósza bogár.

Ott én, és a lény, 

itt meg ez a nagy pokoli rét.

Tegnap még örömtől mámoros testünk

feküdt egy nappali sarkában,

ma kihalt tetemünk 

oszlik egy asztal fiókjában.

Életnek nyoma sincs már,

holtak nyughelye ez a légüres tér,

melyben ketten lebegünk,

és gyilkos távolság

pihen minduntalan köztünk.

S bár a jó napok

néha ránk találnak,

akár hívhatnánk is boldogságnak,

de mosolyunk limitált, 

hisz itt van ez a légüres tér

miben a test életet imitál.

És miben ketten vagyunk,

mégis végtelen magány a társunk.

Kiút itt nincs már, 

hisz kattan a zár,

egy dolog biztos, 

az a fránya bogár.

régebbi röpke.

Röpke, villámló érzések,

Lelkem fekete zugaiba olykor betekintenek.

Mit keresnek? S mire lelnek? Nem tudom.

De én bizony napról napra egyre inkább ráhagyom.

Nem keresek már semmit, beletörődtem a tudatlanságba,

Hogy agyamnak már nagy része morfiumtól kába

Ámulatba réved, s közben kétked,

Miért is teremtett erre a világra,

Mi lehet igazi célja, egyáltalán van-e neki olyan,

Vagy csak teng-leng napról napra céltalan?

Miközben napjai meg vannak számlálva,

És a hó végén majd megjön a számla

Melyen pocsékba ment évei vannak felvésve,

A könny áztatta hőpapírra.

Kicsit megkésve

Jött ma az éjszaka, sokáig el voltam, s álmodtam.

Álmodtam egy szebb világot, ahol mindenki az lehet, aki

Ahol mindenki toleráns, és ahol pozitív a gondolat

Ahol életed autója nem mindig csak hátrafelé tolat.

Ahol nincsenek előítéletek,

Pusztán csak kis adagnyi előételek,

Miket megkóstolva somolyogsz, de eszed tovább

életed sótlan levesporát,

S bár hiába keltél korán,

Azért fejedet vakarva teszed a pipát,

Boldog vagy? igen / nem / talán ✓

segíts

Segíts, ha eltévednék,

ha máshoz ülnék, nem épp melléd.

Segíts, ha nem érteném,

mért fordul a világ felém.

Segíts, ha zavaromban

döntést hoznék egy halomban.

Segíts, ha fuldokolnék,

árral szemben nekimennék.

Segíts, ha mosolyom félszeg,

mikor testem már tiszta, de lelkem még részeg.

Segíts, ha nem tervezek,

ahova mész veled megyek.

pont

Pont a papíron,

ez vagyok én.

Fejemre borított

éjfekete remény.

Pont a papíron, 

ez vagyok én. 

Maroknyi bűn,

csipetnyi erény.

Pont a papíron,

ez vagyok én.

Moszkva téren váró

egyedül álló lény.

Pont a papíron, 

ez vagyok én.

Félelmeid alkotta

 legijesztőbb rém.

Pont a papíron, 

ez vagyok én. 

Elmorzsolt hamu 

az asztal peremén.

Pont a papíron,

ez vagyok én. 

De kifogyott a toll,

üres marad a kép. 

Felfal

Felfal a magány,

és felfal a tömeg.

Hogy száz közül is te akarsz lenni

az az egy.

Felfal a hiány,

és felfal a többlet.

Hogy hiába van meg minden,

mind csak egyet akar, többet.

Felfal a szeretet,

és felfal a közöny,

 Melybe minden áldott nap

beleütközöm.

Felfal a félelem,

és felfal a biztonság.

Egyik napról a másikra élni,

nincs itt már választás.

Felfal a lázadás,

és felfal az állóvíz,

a képzeletbeli szőnyeg

mely alá a hétköznapokat besöprik.

Felfal az otthontalanság,

és felfal a hazaszeretet.

Bár megvan mindkettő,

egyik sincs igazán meg.

Bormámoros

Bormámoros éjjelen,
Arcod feldereng,
Oly kedves énnekem.

Bormámoros éjjelen,
Csókod ízlelem,
Képzeleted színezem.

Bormámoros éjjelen,
Titkaimat felfedem,
Nincs már bennem félelem.

Bormámoros éjjelen,
Két karod a kényelem,
Otthonomat meglelem.

Bormámoros éjjelen,
Pillantásod meglesem,
Szembogárban elveszem.

Bormámoros éjjelen,
Szereteted elnyerem,
Főnyeremény ez nekem.

Bormámoros éjjelen,
Arcod feldereng,
Hogy hívják ezt? Szerelem?