Agymenéseim part 2.

Ismertem egy kislanyt. Egy kislanyt aki mindenkit szeretett, elfogadott. Egy kislanyt akinek eletre szolo baratsagot kotni is eleg volt egy mondat. "Leszel a baratom?" Mindossze, ennyi kellett, hogy megszeressen valakit. Ismertem egy kislanyt aki oszinten tudott nevetni, aki nem gondolt a rossz dolgokra es mindig az elet napos oldalat nezte. Nezte egesz nap, megallas nelkul, akkor is ha felhok gyultek az egre. Ismertem egy kislanyt aki nem ertette egeszen a vilagot, de ez nem is zavarta. Ismertem egy kislanyt akinek az anyukaja volt a legfontosabb, es akinek a jatszoteren toltott delutanok jelentettek a felhotlen szorakozast. Ismertem egy kislanyt aki mindig eggyel tobb sutit evet mint amennyi jol esett neki, es tudta, hogy hibazott, megis mindig elvette a hatodikat is. Ismertem egy kislanyt aki ugy bant a plussallataival mintha gyerekei lennenek, es mindent megtett volna ertuk. Ismertem egy kislanyt, akit nem zavart hogy nez ki, milyen alakja van, milyen ruhai, vagy hogy all a haja. Ismertem egy kislanyt akit az utcazenesz muzsikaja, a naplemente, vagy akar a viz csobogasa is elkapraztatott. Ismertem egy kislanyt aki sirt, mikor hazakellett jonni balatonrol, sirt ha a szulei nem tartottak be amit igertek, sirt mert azt hitte a szineszek a filmben tenyleg meghalnak, de nem sirt ha elesett es lehorzsolta a terdet. Ismertem egy kislanyt aki nyitott volt a vilagra, piciny agyaban kerdojelek sorakoztak, es abban a hitben elt, hogy minden ember kedves, es jot akar. Hiszen miert ne akarnanak? Ismertem egy kislanyt, aki szivesebben megette a szendvicseket ha katonaknak voltak megcsinalva. Ismertem egy kislanyt aki elforditotta a fejet ha csokolozos jelenet volt egy filmben. De mar csak homalyosan dereng fel az arca. Vajon egyszer majd ujra lathatom ot, vagy orokre elnyelte az ido?

Keresek

Nem tudom, mi hiányzik. Nem tudom, mit akarok keresni, mit akarok megtalálni, mit akarok elérni, mi elől akarok menekülni.  Keresem a barátságot, a bizalmat, a szerelmet, az őszinte és igazi embereket, az egyéniségeket, az elfogadást, új esélyt, új érzéseket, új utakat, új lehetőségeket és új élethelyzeteket. Keresem a boldogságot. Keresek egy megértő ölelést, egy biztató szót, egy embert, aki olyan, mint én, egy embert, aki nem akar megváltoztatni, egy embert, akinek ugyanaz a fontos mint nekem, egy embert aki pár szóból, vagy akár egy tekintetből levágja mi van, vagyis igazából keresek bármit, ami támaszt ad, bármit ami bátorít, megerősít, segít, utat mutat, vagy épp hogy elbizonytalanít. Bármit, ami igazi, bármit, ami színesíti a világomat, bármit, ami felnyitja a szemem, bármit, ami értelmet ad az életnek és bármit, amivel több lehetek, vagy amivel tisztábban láthatom ki is vagyok én valójában. Nem tudom, hogy ezt egy emberben tudom majd megtalálni, vagy ez bennem van-e. Nem tudom, hogy ehhez hozzásegít e bármi-bárki, vagy ez csak az én munkám gyümölcse lehet. Nem tudom, megtalálom e valaha, de azt hiszem, a legrosszabb az lenne, ha meg se próbálnám megkeresni.

Agymenéseim part 1.

Miközben Yann Tiersen mesésen andalító műveit hallgatom, úgy érzem, mintha facsarnák a szívemet egy vödörbe. Csak pár perc kell, egy kis sötétség, és bárhova eljuthatok. Ha lenyugszol,békét teremtesz, megszűnnek a való életben oly szilárdnak tűnő korlátok.
Kedvem lenne felszállni egy körhintára, becsukni a szemem, semmire sem gondolni, csak érezni, ahogy a vad, mégis gyöngéd szél beletúr a hajamba, hogy szabad vagyok, hogy sodor az áramlat, hogy repülök. És nem csak az ég, én is felhőtlen vagyok. Érzem a tavasz közeledtét, érzem azt a pici izzást a levegőben, amit talán nem csak a napsugár okoz, érzem a vattacukor illatát, a selymes fuvallatot, és azt az enyhén émelyítő érzést a szívemben. Ez lenne a boldogság?

http://www.youtube.com/watch?v=bbBw9UzrYOU