Agymenéseim part 2.

Ismertem egy kislanyt. Egy kislanyt aki mindenkit szeretett, elfogadott. Egy kislanyt akinek eletre szolo baratsagot kotni is eleg volt egy mondat. "Leszel a baratom?" Mindossze, ennyi kellett, hogy megszeressen valakit. Ismertem egy kislanyt aki oszinten tudott nevetni, aki nem gondolt a rossz dolgokra es mindig az elet napos oldalat nezte. Nezte egesz nap, megallas nelkul, akkor is ha felhok gyultek az egre. Ismertem egy kislanyt aki nem ertette egeszen a vilagot, de ez nem is zavarta. Ismertem egy kislanyt akinek az anyukaja volt a legfontosabb, es akinek a jatszoteren toltott delutanok jelentettek a felhotlen szorakozast. Ismertem egy kislanyt aki mindig eggyel tobb sutit evet mint amennyi jol esett neki, es tudta, hogy hibazott, megis mindig elvette a hatodikat is. Ismertem egy kislanyt aki ugy bant a plussallataival mintha gyerekei lennenek, es mindent megtett volna ertuk. Ismertem egy kislanyt, akit nem zavart hogy nez ki, milyen alakja van, milyen ruhai, vagy hogy all a haja. Ismertem egy kislanyt akit az utcazenesz muzsikaja, a naplemente, vagy akar a viz csobogasa is elkapraztatott. Ismertem egy kislanyt aki sirt, mikor hazakellett jonni balatonrol, sirt ha a szulei nem tartottak be amit igertek, sirt mert azt hitte a szineszek a filmben tenyleg meghalnak, de nem sirt ha elesett es lehorzsolta a terdet. Ismertem egy kislanyt aki nyitott volt a vilagra, piciny agyaban kerdojelek sorakoztak, es abban a hitben elt, hogy minden ember kedves, es jot akar. Hiszen miert ne akarnanak? Ismertem egy kislanyt, aki szivesebben megette a szendvicseket ha katonaknak voltak megcsinalva. Ismertem egy kislanyt aki elforditotta a fejet ha csokolozos jelenet volt egy filmben. De mar csak homalyosan dereng fel az arca. Vajon egyszer majd ujra lathatom ot, vagy orokre elnyelte az ido?