egy fesztivál emlékére.

Tombolunk. Nem érdekel minket a meleg, az összesurlódó, izzadt testek tömkelege. Nem érdekel minket, hogy lóg a hajunk, és hogy a sminkünket már rég elmázolta a verejték. Érezzük a zenét. Érezzük a zsigerünkben, átjárja a testünket és engedjük, hogy ő irányítson.  Boldogságunkban sikítanánk is. Egy álom testet öltött. Alkohol áztatta agyunkon is áthatol a gyönyör, amit a látvány és a hangulat nyújt. Csodáljuk a fényeket, az ég felé emelt karokat, a füstöt, az együttest, a fű és a sörszagot. Elfelejtünk mindent, ami az életre emlékeztet. Elfelejtjük a gondokat, a hétköznapi dolgokat, a kötelességeket, a boldogtalanságot, a józan döntéseket, egyszóval elfelejtünk mindent, ami az igazi életünkre utalhat. Nyakon öntöttek egy sörrel. Még sose örültem így ennek. Izzadt testünkön végig folyik a folyékony árpa, de nem kényeskedünk. Csak élünk. Cipőnk színe szürke, függetlenül milyen volt előtte, és mára már biztossá vált, hogy nem tudnánk megmondani hol a sátrunk. De mi mindezzel nem foglalkozunk. Hiszen ez jelen pillanatban mind nem számít. Csakis az itt és most ami jelentőséggel bír.