Haját
finoman fülé mögé simította, majd nagyot sóhajtott. Mellkasa megemelkedett,
majd lassan visszasüllyedt. Nyugalom sugárzott belőle, s tavaszi eső illata
volt. Szemében gyermeki egyszerűség honolt, annak minden naivitásával,
boldogságával, egyszerűségével és kíváncsiságával. Látszatra úgy tűnt abszolút nem ura a helyzetnek,
azt se tudja teljesen hol is van. De ezzel együtt valamiféle határozottságot
véltem felfedezni. Lábait, és karjait összekulcsolta, jelezve ezzel, hogy senki
sem környékezheti meg. Védekező pozícióját felvéve sokkal nyugodtabbá vált. Kezei
eresek voltak, lila vonalak, mint folydogáló patak ágazták be kézfejét. Bőre
sima volt, és hófehér, mint az első hó. Majd hirtelen felállt, egész lénye határozott
volt, teljesen más, mint az előtte padon ülő nőnek. És azzal a mozdulattal belevetette
magát a csendesen fodrozódó víztükörbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése