Aluljárók zord kietlensége

s egykor kellemes melegsége

vagy csak a vizelet szag,

amit behord a zord téli fagy?

Milliók koporsója

e pár aluljáró folyosója.

A falak mellett megpihen

megannyi alkoholban áztatott sors.

Bormámoros az ember, 

kit mint idegen szervet, lök ki a társadalom,

ez az undorító társas-alom,

melyben magamat áltatom,

melyben mindnyájan disznókként hempergünk

csukott szemmel, gyermekien,

nüansznyi dolgokon kesergünk,

gyakran mondva: jóóó, igen.

De míg gyávaságunk leple alatt rejtőzünk

ott fenn az égi napágyban ejtőzünk,

- várva, hogy a szél szebb jövőt hozzon,

hogy az eső szivárványt okozzon,

majd életünk ege megteljen madárral,

hogy a nutellát nagykanállal,

a sört rekesszel,

a pudingot meg lábasból,

fogyasszuk ezerrel.

Miközben önmagunk dicsfényében sütkérezünk naphosszat,

addig erkölcsünkben ássuk árkunkat.

Mindenki néma, mindenki fél,

senki sem lesz egész míg önző, maximum fél.