Eltelt percek, mik óráknak tűnnek,

eltelt órák, mik perceknek tűnnek.

Az idő relatív, mondják az okosok,

és én mindig csak attól fosok,

megvár-e az élet, ha lekésem a vonatot

vagy egyedül maradok a peronon?

Á, hagyom.

Majd leülök egy  műanyag székre

várva a jóra meg a szépre,

nem parázok, hogy a csomagom befér-e

vagy a meleg ruha elég-e.

Nem viszek sok mindent,

pusztán egy foszlott törülköző és egy vastag könyv a társam,

idővel megtanultam, mikor mire vártam.

Trikóm pántja lecsúszott,

arcom izzadtságban úszott,

s mikor felfigyeltem a közelgő kocsi zajára

felkapva tekintetem a pályára

rögtön konstatáltam:  csupán a kávégép robaja

törte meg a fáradt csendet,

ami  mindenkit körül zengett.

Mint isteni szimfóniát

hallgattuk, ahogy a gőzölgő víz folyik,

mialatt két idegen szempár találkozott,

s az instant mámor elkészülni látszott.

A percek folynak,  ülök,  szemezek a kasszással.

Ki tudja, talán később már a kaszással,

Hiszen az idő relatív, mondják az okosok,

és én még mindig csak  attól fosok,

hogy egyszer rossz vonatra szállok.