sörösüveg balladája

Padon hagyott, 

félig megivott

sörösüveg magánya

száll az éj alá ma.

Csak ő tudja milyen várni,

álmos szemű pirkadatkor

sétálni a foltos utakon át,

csak ő tudja milyen hinni,

tán ma sem kell majd

lelke poharából 

bánatot inni. 

S ha fohásza

süket fülekre talál

az érzés utolsó cseppje

majd a kihűlt padot mossa

s egy szempillantás alatt

szoborként hull rá

a szürke betonra.

Üres a test, és üres a lélek

halkan kong az üveg is,

senki se tudja mért nem

lesz szemét ő maga is.