Tegnap messzire tévedtem,
pedig otthon voltam, egyedül.
A múlt képei liánként fonódtak
körém, szorítottak, éreztem.
S mint kisgyerek a közértben,
elvesztem emlékem polcai közt.
Kerestem valamit a messzeségben,
voltam a legjózanabb
aki mindenáron részeg akar lenni,
mégis idegen szelek fújtak be
kabátom bő ujja alatt,
hideg volt, fáztam a felismeréstől:
nem hozott már megnyugvást
hogy messzire eltévedhettem.
Inkább maradtam térképes utazó,
még részeg, de már józanodó
testéről a liánokat lenyesegető,
szüleit kereső, kisgyerek a közértben.
De még mindig tegnap volt,
és otthon voltam, egyedül.

Van hogy messzi földre küldenek
az asztalról letörölt emlékmorzsák,
Ott maradt egy kicsi, bal oldalt, alul
Földre söpröm, mind lehullik,
s én eszem tovább gyanútlanul.