Beszélnünk kell, vacsoraidő van. Tudom-tudom, nem szereted
se a vacsorát, se a főztömet, de ezt most muszáj lenyelned. Kezd lemenni a nap,
gyújts villanyt kérlek! A bizonytalan félhomály egyikünknek sem kedvez.
Gondolom te is akarod látni mit eszel, nem lenne szerencsés félrenyelni, vagy
nem észrevenni egy ki nem köpött szót. Azt hiszem te is érzed, hogy minden jel
arra utal, ideje kiteríteni a hűtőben aszalódó mondatokat. Igen-igen, tudom,
hogy ott vannak az alufólia alatt, de attól még megromlanak. Behozom őket, te
addig keríts evőeszközt. Azt hiszem, még be vannak csomagolva, múltkor vettem
őket az ikeában. Új eszközökkel jobban esik a befogadás. No meg egybe elég
nehéz lenne bekapni ezt a sok fájdalmat. De ezek a kések meglepően jól vágnak!
Ülj le mellém, ne nézz így. Közösen sokkal könnyebb ez is!
Két testben sokkal több lélek fér el. Elismerem, rosszul néz ki, amit
csináltam, de dolgozz rajta kicsit. Tudod, hogy nem tudok szépen tálalni.
Megeszed amit hagytam? Én már tele vagyok, hányingerem van. Évek óta csak
eszem, és úgy érzem az étel emészt fel engem. Lassan nyolc óra is elmúlt. Te is
tele vagy? Azt a kicsit még ne hagyd ott, fontos rész… sok idő volt, míg
tökéletesre sütöttem, kérlek ne fintorogj. Mindig is csiga tempóban ettél. Na,
nevess kérlek, nem akarlak bántani. Nekem is nehéz ez az étel, megfekszi a
szívet ez a sok zsíros érzés. De tudod, hogy nincs mit tenni, ez itt az utolsó
vacsoránk.
Senkinek sem csúsznak könnyebben a szavak. Maximum az
anyagcserénk különbözik... Szerintem én el is megyek a mosdóba, ha nem gond.
Te addig fejezd be amit elkezdtél.
